Kérlek töltsd ki ezt a kérdőívet. Fontos!
A kérdőív kitöltésével elősegíted, hogy a szakdolgozatom elkészüljön. Szeretném, ha kétszer töltenéd ki: egyszer még mielőtt használod a programot, egyszer pedig miután már megismerted azt.
A személyes adatok védeleméről: A tudomásomra jutott információkat bizalmasan kezelem, csak addig őrzöm meg azokat, amíg az adatok feldolgozásához szükséges. Semmilyen személyes adatot harmadik személynek nem adok át.
Nagyon gyors és egyszerűen kezelhető! 15 perc alatt kész voltam, ez nagyszerű! Sajnos csak a szimpátiát méri a kérdőv, emiatt csak erre vonatkozóan kapunk ábrákat. Milyen jó volna, ha a többi szempontra (igazságosság, szakmai sikeresség, bizalmi stb. ) is készülhetnének ábrák, egy táblázatba felvihetően az adatokat. Gondolom, ezt is meg tudod majd oldani, persze, akkor már több idő lesz egy kicsivel a kitöltés (mondjuk 6 kritériumnál 6×15 perc?). Köszönöm, használni fogom!
Köszönöm Zsuzsa az értékes visszajelzésedet. Természetesen másfajta szempontok is felvehetőek az elemzéshez, ez egy csoportos szakmai fejlesztést kíván. Én sajnos túl közelről ismerem a progit, nagyon hasznos számomra minden visszajelzés. Dolgozzunk egyutt majd a fejlesztésén, ha készen vagyunk a záróvizsgával
Nagyon kíváncsi lennék a kutatás eredményére is.Jó munkát kívánok:Benkóné Dudás Piroska
Kedves Piroska!
Köszönöm, hogy kitöltötted a kérdőíveimet, hogy megismerted a programot. Reményeim szerint 2015.04.24 után felrakom az eredményt PDF formában
Az elején eltartott egy ideig, míg értelmeztem, de persze meg kell ismerni a programot! Aztán nagyon könnyen ment az adatok bevitele és az értékelés is. A hagyományos szociogramtól nehéz elvonatkoztatni, így a kölcsönös választásokat és az átláthatóságot kerestem, de szerintem jól használható. Ahol sok a nyíl – a csúszkák állítása után is -, ott nehéz meglátni, hogy ki-kit választott. Mindettől eltekintve szerintem hasznos program. További kategóriákkal való bővítés még hatékonyabbá teheti.
Kedves Viki!
Köszönöm, az értékes visszajelzésedet. Magam is szeretném a kategóriákat bővíteni,a hagyományos mutatókat is megadni. Bízom benne,hogy ha a nyáron visszanézel, már egy kézreállóbb felületet találsz.
Lenne egy olyan kérdésem, hogy személyig használható ez a program, nekem ugyanis egy komolyabb kutatáshoz kellene ábrázolni kb. kétszáz ember kapcsolatát úgy, hogy néhány él kétirányú is lehet, illetve a kapcsolatok erőssége is kellene látsszon, tud ez a program ilyet készíteni?
Kedves Tamás!
Nagyon köszönöm a programot. Kíváncsian vártam az eredményeket. Sok érdekeset tudtam meg így az osztályomról. Feltétlenül ajánlani fogom a kollégáimnak is.
Kedves Andrea! Örülök, hogy segíthettem.Visszajelzésed további fejlesztések végrehajtására motivál.
Kedves Tamás!
Már alig várom, hogy lássam, mit tud a program.
Köszönöm a segítséget, nagyon hasznos volt. Rengeteg időt takarított meg! Ajánlom mindenkinek.
Kedves Gábor! Használd, azért van. Örülök, hogy segíthettem.
Kedves Tamás!
Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam az oldalra. Sokat segít a munkámban. Remélem a továbbiakban is fogom tudni használni. Elismerésem. Mindenképpen ajánlani fogom a kollégáknak.
Kedves Ildikó!
Használd, használjátok. Azért készítettem.
Köszönöm
Szívesen!
Kedves Tamás!
Óriási segítség a pedagógusoknak ez a program! Gratulálok, szuper jó!
Nagyon sajnálom, hogy csak most találtam meg, mert már korábban is szívesen használtam volna.
Sebaj, ajánlani fogom a kollégáimnak, mert minden osztályfőnöknek nagyon sok fontos információt ad, megerősíti, korrigálja a megfigyeléseit. Méréssel!
Életemben egyszer csináltam “kézi” szociometriát, akkora munka volt, hogy el is ment tőle egy életre a kedvem… De ezzel a programmal visszaadtad a lelkesedésemet! :)))
Sok további sikert kívánok! És ezer köszönet a segítségért!
Üdvözlettel: Moravcsik Katalin, egy osztályfőnök
Kedves Katalin! Köszönöm az elismerő szavaidat! Sajnos mostanában nincs elég időm, hogy fejlesszem a rendszert, de egy ilyen komment esetén elgondolkodom, hogy talán rosszul osztom be az időmet…
Kedves Tamás!
A szociometria készítés mindig egy kicsit mumus feladat. Amiket régebben készítettem kinézetre nem voltak tökéletesek és többnyire csak én igazodtam el rajtuk. Kíváncsian vártam, hogy vajon egy ilyen program mit ad ki a végén. Hát igencsak meglepődtem. Bevallom, hogy ilyen jóra nem számítottam.
Köszönöm szépen! Nagyon jó ötlet volt megalkotni! Gratulálok!
Népszerűsíteni fogom a kollégák körében.
Kedves Rózsa!
Köszönöm a visszajelzésedet. Jókor jött, egy kissé depis hangulatban voltam, “de már elmúlt”.
Üdv: Tamás
Kedves Tamás!
Kipróbáltam a programot. A kérdésem az lenne, hogy miért más idegen gyerekek neveivel készült el a szociometria. a fedőlap jó volt, de benn nem az én gyerekeim szerepeltek .
Kedves Tamás!
Ma ismét megismételtem. Rögtön az első próbára jó volt. Köszönöm a segítséget.
Kedves Tamás!
Nagyon hasznos a program, még csak most ismerkedem vele.
Az a kérdés merült fel bennem, hogy mennyire ad pontos eredményt, ha 1-5-ig pontozzák egymást a tanulók a példaként használt 1-9 helyett. Vagy érdemesebb inkább az 1-3-ig terjedő skálát használni, felszorozva a számok értékét? 12 éves gyerekekkel csinálnám meg a mérést.
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Nikolett!
A példaként szereplő 9-es skála talán túl finom. Ha iskolásokról van szó, akkor én is az 5-ös skálát javasolnám, persze fel kell majd a 9-es skálára transzponálni. Az ötös skála mindennapos használatban van, az érdemjegyeket is e szerint kapják. Szerintem használd az ötös skálát. A 3-as az igazán az óvodás korúaknál hasznos szerintem. További szép napot!
Gyüre Tamás
Szuper, és rendkívül hasznos ez az oldal. Ajánlani fogom másoknak.
Köszönöm a visszajelzést! Gyüre Tamás